Színház az egész élet!
Néha olyan jó lenne, ha egy-egy - életünk színterén játszódó- drámáról kiderülne, csak egy színjáték volt, szomorú, elkerülhetetlen, de csak játék… és olykor milyen jó lenne, ha egy boldog pillanatról nem derülni ki ugyanez…
Az élet úgy tűnik kiszámíthatatlan, fájó, olykor véres sebeket ejt rajtunk, és olyan is van, mikor lelkünk szárnyal, - és bármilyen közhelyesnek is hangzik - a föld felett járunk méterekkel. A színházi darabokkal szemben azonban itt nem ismerjük, ki írja a „szöveget”, soha nem ülhetünk nyugodtan tudva a végét, ezzel szemben a színpad előtt ülve önfeledten adhatjuk át magunkat az eseményeknek…
Húszas éveim elejétől járok színházba, kisebb nagyobb megszakításokkal. Mindig is furcsállottam, hogy mért nem találkozok, - vagy csak nagyon kis számban- velem egykorú fiatalokkal. Talán a rohanó szupermodern technikai vívmányokkal felszerelt világunkban már túl unalmas, túl emberi, túl közeli egy színházi darab? Engem pont ez fog meg benne. Soha nincs két ugyanolyan előadás, valódi emberek játszanak, valódi embereknek. Retusálás, számítógépes trükkök nélkül. Talán még soha nem fogott meg úgy egy film sem, mint egy színházi darab, mintha mindig kicsit más emberként jönnék ki, mint mikor bementem. Most épp egy olyan színházba járok, ahol nincs állandó társulat, így minden alkalommal vendég színházak műsorait nézhetjük meg. Bevallom, csodálom a színészeket, hogy lehet, mindössze egy-két óra alatt ilyen mély benyomást tenni emberekre…
Szeretnék egy kis ízelítőt adni, azon darabokból, amiket az őszi évad folyamán volt szerencsénk megnézni.
Első alkalommal; Oli Peagen: Az ajándék gésa című darabja volt „porondon”, a budapesti Körúti Színház előadásában, Galambos Zoltán rendezésében. A rendkívül mókás vígjátékban nem kisebb színészek szórakoztatták a közönséget, mint: Kautzky Armand, Tahi-Tóth László, Szabó Erika, Beleznay Endre, Gyebnár Csekka, hogy csak pár remek színészt említsek, a teljesség igénye nélkül. A kétrészes vígjáték egy percre sem hagyta lanyhulni a nézők figyelmét. Meglepő fordulatok, bravúros poénok, és sziporkázó hangulat, amivel jellemezni tudnám az előadást. Mindenkinek szívből ajánlom!
Másodszor egy zenés bohózatot láthatott a „nagyérdemű”. A győri Forrás színház mutatta be Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című művéből készült előadását, melyet érdemes művészünk, Dörner György rendezett. Karnyóné szerepében, Bánsági Ildikó, Kossuth- és Jászai díjas művésznő, továbbá Dörner György, Papp Attila, Molnár Anikó, és Pintér Gábor szórakoztatta a közönséget. A művet nem mondanám egyértelműen zenés komédiának, hisz voltak benne mélypontok, elgondolkoztató jelenetek, és számtalan valós életből vett gond, fájdalom vált még valósabbá a színpadon. Ha jellemezni szeretném az előadást, talán egy szóval meg is tehetném ezt: olyan volt, mint az ÉLET, hullámzó érzelmek, különböző emberek, kiszámíthatatlan, de soha sem unalmas fordulatok…
Novemberben, a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház művészei közreműködésében láthattuk; Axell Hellstenius: Minden jót, Elling! -című darabját. A rendező Sztarenki Pál, a színészek között, pedig a jászai-díjas Schnell Ádám, az ugyancsak jászai-díjas Besenczi Árpád, továbbá: Kovács Olga, Bellus Attila, és Pete Zsuzsanna szerepelt. Az általam eddig látott művek közül, ez volt talán a közönséget leginkább megosztó darab, ezt persze csak egy szűk réteg véleményére alapozhatom, akikkel a későbbiekben volt alkalmam a darabról beszélgetnem.
Tulajdonképpen általánosságban mindenkinek tetszett, azonban az idősebb közönség fülének talán néha túl sok lehetett a „túl modern nyelvezet”, azaz: a kendőzetlen gondolatok, érzelmek, és a kendőzetlenül kimondott szavak… Abban azonban mindenki egyet értett, hogy nem egy átlagos darabot láthat, aki a színházba látogat.
Miután majd két hónap kimaradt az ünnepek miatt, a következő előadásra január közepén került sor.
Ez alkalommal, egy szatirikus komédiát láthattunk, Márton András rendezésében, illetve a Száguldó Orfeum Társulat színészei előadásában. R. Strand: Karrier Komédia című darabjában; Ivancsics Ilona, Sághy Tamás, Incze József, Márton András, végül, de nem utolsó sorban: Bodrogi Attila színészi játékát tekinthette meg a színházba látogató. A darab roppant szórakoztató volt, maga a történet, és az egész cselekménysorozat pedig nagyon hiteles, életszerű. Hiszen valóban azt mutatta be, hogy a mai világunkban, helyzetünkben –esetenként- kik, hogyan juthatnak vezető pozícióba…
A következő előadás, február 16-án lesz, amit már nagyon várok. A dolgok kissé összecsaptak a fejem fölött, s most gyakrabban érzem szükségességét, hogy néha, ha csak egy kis időre is, valami kizökkentsen a mindennapi stresszből, és aggodalmaskodásból. Azonban nem sok olyan elfoglaltságot találtam eddig, amiről ezt elmondhatnám, (hiszen, én még futás, és zenehallgatás közben is képes vagyok a problémáimon rágódni). Egy igazán jó, és izgalmas előadás azonban teljesen leköti a gondalataimat legalább két órára, de az optimista, jó hangulatú; vagy az elgondolkodtató tartalmú színházi darabok talán még ennél is tartósabb, hosszabb távú élményt/tanúságokat adhatnak… nekünk, a közönségnek!
Tehát mindenkit arra buzdítok, aki teheti, és kedve is van, próbálja ki, milyen –új- élményeket adhat a SZÍNHÁZ!
P.R.
